[Instrumental]

Egyre csak jöttek a hírek, aki élt, erről beszélt.
Ellenség, barát, várták, a Száműzött visszatért.
Ismerték, tudták, látták, hogy mindenkit utolér
Elrabolt múltját, a jussát, most mindent számonkér.
...Soha többet nem néz vissza már - csendben, halkan jár
- Hozzá egy régi dal hangja száll:

[Chorus:]
Éltél úgy, ahogy élhettél, elismerted, ha tévedtél.
Van, aki várt, és volt, ki sárt dobált.
Járhatsz mindig feketében, szívedben hiszel a színekben.
Hiába fogja vissza a Nagyvilág az Igazság szavát...

Törvény megtörte, mert védte a saját igazát.
Nevét és arcát leírták, a listákról kihúzták.
Most mégis itt van bátran, vállalva önmagát.
És számon kérve a léte minden pillanatát.
... Soha többet... stb.

[Chorus]

Ha rossz út mellett döntesz majd,
Mert véred arra hajt,
Egy komoly döntést elrontasz,
Rosszul választasz...
Vajon ez meg van-e írva?
Eleve el van-e döntve?
Akarva - nem akarva,
Létezik mégis a Karma?

[Chorus:]
Vagy az Életben csak a Véletlen,
Az adott perc dönti el?
Amit megtettem, csak én terveztem,
Vagy ennél több is kell?

Ha nem vállalsz fel célokat,
Amik tán fontosak,
Egy beváltatlan ígéret
Már más a történet...
Vajon ez... stb.

[Chorus]

A választ Te választod,
A kapuidat Te magad nyitod
Azt mondod: jól tudod, akad sok hely,
Hol vigyázni kell...

[Chorus:]
Az életben csak a véletlen,
A pillanat dönti el?
Kérdeztem, választ kerestem,
De senki nem felel... nem felel...

Legyen meg hát az akaratunk, jöjjön el a Mi Országunk
Itt születtünk, mi otthon vagyunk, túl régen várakozunk.
Ki lobbanékony, az könnyen elég,
Hiába mondják neki: "elég!"
Hasztalan szólnak: "hidegvér"
Magába rántja a légüres tér
...Persze, neki van hozzá mersze,
Hogy kimondja, hogy megtegye...

[Chorus:]
Legyen meg hát az akaratunk, jöjjön el a Mi Országunk
Valamikor, egy Új Aranykor, hisszük, még megláthatunk!

Kell még a jellem, nem a csorda-szellem,
Mértéktartó és mértékadó
Ki magát kitárva, a világba vágja,
Mi ott van a lelkének széfjébe zárva
...Persze, kinek van hozzá mersze...

[Chorus]

Késő őszi éjszakán, álmatlanság hajnalán,
Már a Hold se volt sehol, pihenni tért.
Szobám sötét sarkából, egy árny vált ki a homályból,
Csendben megállt, szót sem szólt, hozzám hajolt.

Éreztem: szívem dobban, tudtam: mindent tud rólam.
Nézett és én is néztem... az Asszonyt Feketében.

Lázas arcom fürkészte, hűvös, halálos csendben.
Láttam, a lámpafény hogy nő, sötét haján hálót sző.
Bólintott, halkan ennyit szólt: "van még idő..."

Mosolygott, búcsút intett, eltűnt és súlyos csend lett.
Köddé vált végleg az éjben... az Asszony Feketében.

Újra, ha eljön értem, akkor majd útra hív engem.
Vezet majd fekete csendben... az Asszony Feketében.

Ha túl sok téma kényes, de kínos a hallgatás
Türelmed már véges, szétvet a megalkuvás
Régi jó dolgok miatt, tűrni új rosszakat
Már nem tudsz többet adni, mert feladnád önmagad
Barátság és szerelem: elmúlnak, hát van ilyen...

[Chorus:]
Mondd ki, hogy "ég veled!"
Tudom, ez a legnehezebb
Hidd el, jobb lesz mindenkinek...

Kéred az égre nézve: "legyen végre vége"
Nyíljon most meg az ég, elég a feszültség
Tovább kéne lépni, mindent rendbe tenni
Élni, lélegezni, a perceket élvezni
Barátság és szerelem...

[Chorus]

Hegytetőn állva, hatalmas szikla
Hosszú századok, csak pillanatok...
Emberek jöttek, éltek és öltek,
Szónokok szóltak, hazugságokat.

Magára maradva, az ég felé nyúlva, szilárdan áll fenn, elhagyatva
Lángész és bolond, vadász és célpont,
Szerettek, gyűlöltek, eltűntek...
Gonosz hatalmak, eszmék, megszállottak,
megszállók, birodalmak: mind-mind elbuktak
Magára maradva... stb.

Kőszikla, jelkép ez az örök jelenlét
A Magány Temploma, a Túlélés Szimbóluma

Gerincén épült erőd és bunker
Zászlók lobogtak, majd lehulltak
Kőtestét vésték, golyók sebezték
Védték, támadták, csizmák taposták

Magára maradva...

Kőszikla - ezer hosszú év - jelkép ez az örök jelenlét
A Magány Temploma - a Végtelenbe néz - a Túlélés Szimbóluma.

Fogd már fel: nem érdekel, mondták nekem: nekünk fű nem terem
Megvethetnek, de nem vesznek meg, ki velem nem üzletel, nem is űzhet el...
Bölcsőm ez, majd sírom lesz...

Térden áll, láncokban jár, mindent elfogadva, sok megtévesztett szolga
Ránk dől már, mindenből kizár, mindent lerombolva: az Ördögök Mennyországa

Invázió, kevés a szó, túl sok a kaméleon, itt a Negyedik Birodalom...
Azt mondják: ez szabadság, elmondhattad, azt, amit szabad...
Bölcsőm ez...

Térden áll, láncokban jár, mindent elfogadva, sok megtévesztett szolga
Ránk dől már, mindenből kizár, mégsem győz le soha az Ördögök Mennyországa!!!

Az utcán egy padon naphosszat ülve
Egyre csak várja, mikor lesz vége...
Nyomasztó terhe sokmázsás súlya,
Átoktól áldva, áldástól sújtva.
Hiába mondta, régóta látja:
Az emberek felett egy Vonal lebeg.
Életvonal, mely a felhőkig ér,
Élénk a színe, akár a vér.

Életvonal... Halált takar...

[Chorus:]
Áldás ez és átok,
Másképp élsz és látod,
A Dolgok rejtett mélyét,
Minden végzet kezdetét...

Annak, ki gyenge, a Vonal csak szürke,
Rövidül egyre, percről percre
"Ők meghalnak" - de kinevették,
Majd igazát látva meggyűlölték.
Bűnösnek látták, elítélték,
Mindenét elvették, elűzték
Most az utcán, egy padon megtörve ülve
Szótlanul vár a megváltó végre...

[Chorus]

Tükörben nézi saját magát,
Tükörképét, az Életvonalát...

A város felett lebegett, majd egy toronyra szállt,
Meghajlott háttal, barázdált arccal,
Ősz hajú angyal.
Már sejti rég, hogy céltalan,
Ami célja még van, reménytelen,
Mert az ember ilyen: embertelen...
Mégis, maga sem tudja, hogy mért, eljött valamiért
Mint éles kés, a szenvedés, hosszú ráncokat vés,
Arcán a felhő, fájdalom-fákból végtelen erdő.
Bánat és bűn, láthatta: ezeréves társak,
Hiába minden,
Újjászületnek, feltámadnak.
Mégis, maga sem tudta, hogy mért, eljött valamiért.
Dolgok, 'mit néha senki sem ért, de tesszük valamiért.

[Chorus:]
Küldetés, könnyeinkből élő ezüst eső,
Szavainkból ébredő erő.
Küldetés, sóhajtásunk sodró tavaszi szél,
Arra bíztat: aki meg nem áll, mindent elér...

Itt volt egy angyal, már messze jár,
Nem történt semmi,
Ez volt a dolga, és ő már tudta: ez volt a végső, utolsó útja... a búcsúja

[Chorus]

Összeköt minket sok minden,
Cinkosok vagyunk száz ártatlan bűnben.
Viharban együtt álltunk,
Esőben-hóban áztunk és fáztunk.
Mindenki elfordul tőlünk,
De akármit mondtak, egymásnak hittünk.
A sorompót lezárták, de mentünk tovább,
Mert velünk voltak a Nagybetűs Szavak...

[Chorus:]
Egyre múlnak, múltba hullnak gyorsan a közös napok,
Látod: réges-rég a foglyod és az őrződ vagyok...

Háborút láttunk és békét,
Látszatok lángjának elszálló füstjét,
Néhányszor eltévedtünk, de újjászülettünk,
Mert velünk voltak a Nagybetűs Szavak...

[Chorus:]
Egyre múlnak, múltba hullnak gyorsan a közös napok,
Érzem érzéseid, összes hangulatod.
Őrzöm minden tiszta, fáradt mozdulatod,
Látod: réges-rég a foglyod és őrződ vagyok...

Néha mint rémisztő álom, ébren az ébredést várom.
Mondták: ez veszélyes, vad hely, itt isten hoz, ördög visz el...
Néha mint kegyetlen tréfa, túl drága a túlélés ára.
Várva egy megváltó Jelre, sok mindent megtennénk érte...
...Túl nehéz, csődöt mond a józan ész, bármerre mész...

[Chorus:]
Jó időben, jó helyen, kell, hogy egyszer jobb legyen,
Talán fordul majd a Világ.
Egyszer minden összejön, a Jószerencse ránk köszön,
Az összes részlet mind összeáll, s a jó út ránk talál...

Néha a Tegnapba zárva s a Holnapra hiába várva.
Némán és elveszve állva, mint gitáron egy tétova téma.
...Túl nehéz, csődöt mond a józan ész, bármerre mész...

[Chorus]

Hallgatom és próbálom a jelekből kiolvasnom
Kutatom, de még nem tudom: milyen lesz a honlapom
Van, mikor mint gyors motor, mint tisztán izzó meteor
Erőt ad egy gondolat: a zenénk mindig megmarad

Mi vagyunk a Múlt és bennünk a Jövő
A Mából születik a Holnapi erő
Messze még a cél, de távol már a rajt,
Mindig volt erőnk, talán lesz is majd...

Változnak az emberek, összedőlnek a rendszerek
Erőt ad a gondolat: a zenénk mindig megmarad....

Mi vagyunk a Múlt és bennünk a Jövő
A Mából születik a Holnapi erő
Messze még a cél, de távol már a rajt,
Mindig volt erőnk, és tudom, lesz is majd!